A home office és a lábtörés esete – I. rész
Vas Eszter – 2020. már 31.
Talán még soha nem volt ennyire aktuális kérdéskör a home office. Mivel az otthoni munkavégzés munkajogi, munkavédelmi és kiberbiztonsági kérdéseket is felvet, az első két kérdéskörrel a jelen, az utóbbival pedig a cikksorozat következő részében foglalkozom.
Munkajogi értelemben a home office-t és a távmunkát nem szabad összekeverni, hiszen más-más szabályok vonatkoznak rájuk. Ez az állítás pontosabban úgy felel meg a valóságnak, hogy míg a távmunkát az Mt. 196.§ (1) bekezdése nevesíti (munkáltató telephelyétől elkülönült helyen rendszeresen folytatott tevékenység), addig a home office-ra, (azaz az alkalmi vagy átmeneti jelleggel otthonról történő munkavégzésre) az Mt. nem tartalmaz előírásokat. Szabályozási értelemben tehát egy nem létező jogintézményről beszélünk, annak ellenére, hogy hazánkban is egyre népszerűbb munkavégzési forma. Nyilvánvaló, hogy a szabályozás már eddig is hiányos volt (és akkor a coworking-ről még nem is beszéltünk) és nem követte a mindennapi élet által kialakított gyakorlatot, most azonban, hogy minden cég igyekszik a szellemi munkát végző munkavállalói számára az otthoni munkavégzés lehetőségét biztosítani, még inkább szükség lenne a jogszabályok általi iránymutatásra. Érdekesség, hogy maga a 47/2020. (III. 18.) Korm. rendelet 6.§ (2) b) pontja említi a távmunka mellett külön kategóriaként az otthoni munkavégzés (home office) lehetőségét, holott az otthoni munkavégzésre az Mt. – még – nem tartalmaz rendelkezéseket.
Mindezért a munkaviszonyból eredő jogok gyakorlása és kötelezettségek teljesítése érdekében mindenképpen javasolt legalább egy belső szabályzat kialakítása home office esetére, mely a törvényi szabályozás hézagosságából eredő, szabályozatlanul maradó kérdésekre ad választ, de legalább az ellenőrzés módjára, az utasítás adásadásra és a munkavégzés rendjére vonatkozóan tartalmaz előírásokat.
A home office munkajogi kérdéseken túl, ahhoz szorosan kapcsolódva, munkavédelmi kérdéseket is felvet. Távmunka esetében a munkavédelmi előírások konkrét előírásokat tartalmaznak arra, hogyan kell a munkavállaló munkahelyét meghatározni, illetve arra nézve is, hogy a munkáltató köteles a munkavállaló munkahelyét előzetesen megvizsgálni, ahogy kizárólag munkavédelmi szempontból megfelelőnek minősített helyen engedélyezheti a távmunkavégzést. A vizsgálat tényleges lefolytatása azért lényeges, hiszen munkabalesetnek minősül és főszabály szerint fennáll a munkáltató kártérítési felelőssége, ha a baleset a munkavégzésre kijelölt és a munkáltató által megfelelőnek minősített helyiségben történik.
Ezek a rendelkezések azonban a távmunkára vonatkoznak, a munkavédelmi szabályok szintén nem tartalmaznak kifejezett rendelkezéseket az ettől eltérő, otthoni munkavégzésre. Felvetődik a kérdés tehát, hogy munkavédelmi szempontból mi a helyes eljárás home office esetén?
A kérdésben nem régiben (de még a COVID-19 előtt) szakmai vitát folytattam egy munkavédelemmel foglalkozó szakemberrel, aki azt az álláspontot képviselte, hogy a munkáltató akkor jár el helyesen, ha munkavédelmi szempontból a home office-t is távmunkának tekinti, hiszen, ha a munkavédelmi hatóság egy munkavégzés alatt bekövetkezett baleset kapcsán vizsgálatot indít és arra derül fény, hogy a munkáltató nem alakított ki az otthoni munkavégzés esetére megfelelő eljárásrendet, akkor biztosan számíthat bírságra.
Ezzel szemben is rengeteg érvet lehet felhozni (mint például, hogy szabályozás nélkül nem is beszélhetünk szabályszegésről), de annyi biztos, hogy ha egyáltalán nem szabályozzuk az otthonról történő munkavégzés részletes feltételeit, annál nagyobb a kockázat mind munkavédelmi, mind munkajogi szempontból.